A szőlő tápanyag-utánpótlásának megtervezése során kiemelten fontos figyelembe venni, hogy nem csupán az adott év terméshozamát befolyásoljuk, hanem a következő évi termés alapjait is ekkor biztosítjuk.
A termés kialakulása egy hosszabb, akár másfél éven át tartó folyamat, amely során a különböző fejlődési szakaszok időben átfedhetik egymást. Bár a szőlő nem sorolható a kifejezetten tápanyagigényes növények közé, a tápelemek hiánya hosszú távon terméskieséssel és minőségromlással járhat. Gyökérrendszerének mintegy 70%-a 30–60 cm mélységben helyezkedik el, ezért az alaptrágyázás során biztosítani kell, hogy a kijuttatott tápanyagok ebbe a gyökérzónába kerüljenek. A termőrügyek differenciálódása – tehát a következő évi termés előkészítése – már az előző év virágzási időszakában megkezdődik.
Fenológiai szempontból a virágzástól a zsendülésig tartó időszak különösen érzékeny, mivel ilyenkor a növény tartalék tápanyagszintje alacsony, miközben a fejlődés intenzitása jelentős. A fürtmegnyúlás és a virágzás különösen kritikus, hiszen ekkor intenzív hajtásnövekedés figyelhető meg, magas az energiaigény és megindul a következő évi virágzat differenciálódása is.
Mivel a szőlő egy folyamatos növekedésű növény, ezért a rendelkezésre álló tápanyagokat elsődlegesen saját növekedésére fordítja, így a termésképzéshez szükséges energiaigényét a tápelem raktárkészletek feltöltésével és fenntartásával tudjuk biztosítani.
A téli hónapokban a szőlő nyugalmi állapotba kerül, ekkor a korábban elraktározott tápanyagok felhasználásával biztosítja életfunkcióit és csökkenti a környezeti stresszhatások okozta károkat.
A TIMAC AGRO termékei a tenyészidőszak egészében támogatják a szőlőt, nemcsak a tápanyag-utánpótlás révén, hanem a speciális hatóanyagoknak és biostimulátoroknak köszönhetően növelik az ültetvények kondícióját.
Alap és feltöltő trágyázás – Nyugalmi állapot | BBCH 00-08
A talajvizsgálati eredményeken alapuló alap- és feltöltőtrágyázást a nyugalmi időszakban kloridmentes, káliumtúlsúlyos műtrágyákkal javasolt elvégezni. Amennyiben indokolt, a talajjavítást és kalcium utánpótlást is erre az időszakra érdemes időzíteni. Ültetvény telepítéskor célzottan a gyökérzónába juttatott komplex, kloridmentes hatóanyagokkal jobb eredési erély érhető el.
PHYSIOMAX – 300 kg/ha
EUROFERTIL PLUS 37 HORTI – 250 kg/ha
Fejtrágyázás – Levélfejlődés | BBCH 07-19
Nagy termőképességű csemegeszőlő fajták esetében indokolt a nitrogén és kén pótlása. Termékeinkben található N-PROCESS biostimulátor komplex szabályozott hatóanyagfelvételt tesz lehetővé.
SULFAMMO 23 N-PROCESS – 200 kg/ha
Hajtásnövekedés segítése – Levél és hajtásfejlődés | BBCH 05-19
A környezeti stresszhatásokkal szembeni ellenállás fokozása, a tápanyagfelvétel stimulálása és a hajtásnövekedés erősítése hozzájárul a generatív szervek egészséges fejlődéséhez, ezáltal a terméshozam és termésminőség javításához.
FERTIACTYL® STARTER 3 l/ha
FERTIACTYL® GZ 1,5 l/ha + FERTIACTYL® RADICAL 1,5 l/ha + SEACTIV AXIS 1 l/ha
DNA IRYS 3 l/ha
Terméskötődés fokozása – Virágzás | BBCH 53-69
A fürtvirágzat kialakulását követően a folyamatos tápanyag-beépülés biztosítása biostimulátor komplex által és a megfelelő bórellátás hozzájárul a terméskötődési folyamatok zavartalan lezajlásához. Ajánlott 1-2 %-os töménységben Keserűsó kijuttatása tankkeverékben.
SEACTIV GOLD 3 l/ha
Ellenálló képesség és minőség javítása – Bogyófejlődés | BBCH 70-79
A gyümölcskötődés és fürtzáródás között kijuttatott kalcium és magnézium erősíti a szőlőhéjat, csökkenti a bogyórepedés kockázatát. A biostimulátor komplex a többi tápelem beépülésére és a betegségekkel szembeni ellenálló képesség növelésére is pozitívan hat.
SEACTIV MAGICAL 3 l/ha
SEACTIV VITAL 3 l/ha
DNA IRYS 3 l/ha
Íz- és zamatanyagok fokozása – Érés | BBCH 81-85
A fajtára jellemző színeződés és az intenzív ízképződés eléréséhez az érés kezdete és a zsendülés között javasolt a magas kalcium és kálium tartalmú lombtrágya használata. Ezen tápelemek beépülését és a szőlő ellenálló képességét tovább fokozza a biostimulátor komplex.
SEACTIV ELITE 3 l/ha
SEACTIV VITI 3 l/ha
Szüret utáni kondicionálás – Érés után – lombhullás előtt | BBCH 91
Szüret utáni növénykondicionálás fontos a következő évi hajtásdifferenciálódás biztosításához.
SEACTIV VITAL 3 l/ha
DNA IRYS 3 l/ha
