Kis szemcsében nagy erő!

A startertrágyázás még célzottabb kijuttatási lehetősége a mikrogranulátumok alkalmazása. Ezzel a technológiai elemmel közvetlenül a mag mellé tudjuk helyezni a műtrágyát vetéssel egymenetben. Így azonnal elérhető tápanyagot tudunk biztosítani a növények számára, ami már a csírázás után egyből képes segíteni a robbanásszerű kezdeti fejlődést.

A mikrogranulált startertrágyázás célja, hogy gyorsan elérhető tápanyagot biztosítsunk a csíranövénynek, hiszen az a fejletlen gyökérzetével még csak korlátozott területen képes elérni a tápanyagokat. A vegetáció indulásakor a hajtás és gyökércsíra a magban elraktározott tartalékok elfogyasztását követően csak külső tápanyagforrások felhasználásával képes a további növekedésre. Amennyiben a tápanyag nincs a mag közvetlen közelében, vagy nem felvehető formában van jelen a kezdeti fejlődés lelassul, ami a későbbi termésképződést is károsan befolyásolja. A vetőmag számára könnyen felvehető tápanyagforrást jelent a mikrogranulált starterműtrágya, melyből a tápanyagok kioldódása jelentősen gyorsabb, mint a hagyományos nagyszemcsés műtrágyák esetében. A starter műtrágyák egyik legfontosabb jellemzője a foszfor, valamint az egyéb mezo- és mikroelemek mennyisége. Az anyagcsere folyamatokat és a tápanyagfelvétel intenzitását a talajhőmérséklet, illetve annak ingadozása is jelentősen befolyásolja.

A Timac AGRO mikrogranulált startertrágyái az eltérő kémhatású (savanyú, lúgos) talajokon támogatják a kezdeti fejlődést PHYSIO+ és MPPA DUO biostimulátor hatóanyagokkal. Megvédik a termékekben található tápelemeket a lekötődéstől és fokozzák a növényi életfolyamatokat, amelyek fontos szerepet játszanak a fiatal növény fejlődésében, és a kialakult stresszhelyzetek leküzdésében. A talaj kémhatása jelentősen befolyásolja, korlátozza a magágyba juttatott startertrágyák hatását. Azonban talajspecifikus termékválasztással a pH hatás is könnyen kezelhető.

A savanyú kémhatású talajokra fejlesztett termékekben a kalcium MESCAL formában található meg. A MESCAL egy tengeri algafaj elmeszesedett váza. Mikroporózus szerkezetének köszönhetően rendkívül hatékony módon vesz részt a talaj kémhatásának beállításában és fenntartásában. A talajaggregátumok kötéséhez szükséges gyorsan oldódó kalciumot visz a talajba, javítva ezzel a talajszerkezetet. Ez kedvezően hat a talaj vízháztartására, művelhetősége pedig javul. A szükséges tápelemek mellett a PHYSIO+ biostimulátor komplex gondoskodik az intenzív és minőségi kezdeti fejlődésről. Aminopurin tartalmával fokozza a növények kalciumfelvételét, aminek köszönhetően a gyökérszőrök képződése intenzívebbé válik, így egyre nagyobb felületen lesz képes a fiatal növény táplálkozni (1. kép).

  1. kép: GREENSTART hatása kukoricában (bal oldalt kezelt, jobb oldal kontroll)

A lúgos kémhatású talajokra fejlesztett termékeinkben MPPA biostimulátor hatóanyag található, amely magához vonzza és kötésben tartja a talajban található és a műtrágyából feltáródó tápelemeket, melyeket könnyen le tud adni a növények számára. Ezzel nem csak a foszfor, hanem a többi tápelem is könnyen felvehetővé válik a növény számára, lehetővé téve a kiegyenlített fejlődést. A komplex másik hatóanyaga egy auxin prekurzort tartalmazó polipeptid kivonat, amely egyaránt serkenti a növény hajtás- és gyökérfejlődését és a talaj tartalék tápanyagait feltáró mikroorganizmusainak aktivitását. Ennek hatására gyorsabb kezdeti fejlődést, intenzívebb gyökérnövekedést és jobb tápanyag- és vízellátást biztosítva ezzel.

Termékpalettánkon 4, különböző mikroelem és biostimulátor tartalmú termék közül választhatja ki a talajadottságoknak és a termesztési igényeknek megfelelő megoldást.

További részletekért keresse Timac AGRO szaktanácsadóját, vagy kövessen minket folyamatosan frissülő Facebook oldalunkon. Az Ön eredménye a mi valódi sikerünk!